Skip to content

A gonzo szex jelentése

Nem, nem ő róla lesz szó. Sokan talán tévesen gondolják, mit is jelent a Gonzo stílus egy jelenetben, mert azt hiszik, hogy a vágás nélküli jelenetet hívjuk így. Van benne igazság, de eredetileg a gonzó stílus kicsit mást is jelentett.

A stílus első megteremtője egy Seymore Butts nevű faszi volt a kilencvenes évek közepén/végén. A nevét a tag egyébként a “See more butts” kifejezésről kapta, ami azért elhelyezi a pornóst, olyan szempontból, hogy miket szeret. Szóval ő volt az, aki az akkori John Stagliano vonalból kiszállt, és saját rendezésű filmeket kezdett el gyártani. Sokan egyébként másképpen emlékeznek, és azt mondják, hogy pont az Evil Angel tulaja John Stagliano (Buttman), volt a stílus kitalálója. De ha már Buttman, akkor meg kell említenünk Rocco-t is aki ugyancsak űttörője máig ennek a stílusnak.

A Gonzo stílus betörése meghatározó változás volt a pornóiparban, talán az egyik legnagyobb változás, ami valaha történt. Az addigi filmek, mind filmek voltak, és egy történetbe helyezték bele a szereplőket, akik persze egy pontján a filmnek szexeltek is, de ez az arány kb 40-60, vagy 30-70 volt a szex javára.

A gonzo jelenetekben nincs történet, egyből a szex helyszínén kezdünk és ott is maradunk mind végig. Legtöbbször azonnal a szexre térnek, de semmiképpen nincs történet és színészkedés, mert a szereplők tudnak a kameráról és (még ez is rohadt fontos), a csajok a kamerának játszanak. Belenéznek, tudják, hogy ott van mögötte valaki, sokszor beszélnek is a kameráshoz, vagy ő nyúl bele a jelenetbe.

Szóval a legnagyobb különbség az, hogy tudomást vesznek a kameráról és nem egy scriptet játszanak el, tudomást sem véve arról. De ilyen stílus pld. Manuel Ferrara Raw c. sorozata is, amiben ugyancsak tudják, hogy van egy kamera a jelenetben, de legtöbbször az le van téve az asztalra és csak veszi őket, vagy épp Manuel kezében van szex közben is. Ez a POV stílus, ami ugyancsak Gonzo, de megéri majd egy külön cikket is szentelni neki, mert weboldalak élnek ebből és ennek a modernebb virtuális változatából, amikor mi választhatjuk ki, mit is tegyen a csaj.

A leghíresebb ilyen oldal az egyszerűen csak Gonzo.com-nak hívott Legalporno aloldal, ahol már 2000 jelenet felett járnak. Itt minden esetben egy helyszínen játszódik az esemény és a csajok a kamerának illetve a kamera mögött ülő nézőnek (nekünk) játszanak, ami kibaszottul sokat dob a hangulaton. Itt általában vágás is csak nagyon kevés van, legtöbbször egy jeleneten belül egy sem. A kamerás kamerás marad végig, aki egyben a rendező is, de sokszor beleszól a sztoriba.

2020-ra és úgy általában a kétezres évekre annyira meghatározóvá vált ez a stílus, hogy pld. a Pornhub-on már nincs is ennek külön kategóriája, hiszen annyira sok film Gonzo stílusban készült, hogy már csak az al-kategóriákat találhatjuk meg.

A Magyarországi rettentő szegényes vonalra is ez a jellemző. Akik még életben vannak és tolják az amatőr pornót a miskolci lakótelepek garázsainál, Gonzóban forgatnak. Itt talán egy kicsit későn eszméltünk rá ennek a térhódítására, ezért is előztek be minket a csehek, pedig Kovi mester már 2011-ben pedzegette ennek a létjogosultságát.

Forrás:

http://prnlvr.hu/lexikon-gonzo/

Published inVad szextörténetek